El Greco Kávéház és Galéria (2500 Esztergom, Pázmány Péter u. 15.). Eifert János fotóművész és Kovács Tibor festőművész SZÍNEK és GESZTUSOK című kiállításának megnyitója. Köszöntőt mond Tétényi Éva polgármester, a kiállítást megnyitja dr. Bárdos István művelődéstörténész. A kiállítás megtekinthető 2010. november 6 - 2011. január 10-ig - www.elgrecocafe.hu

(Molnár László, Móger Ildikó, Melocco János Tamás, Antal Béla, Barna Ilona és Eifert János felvételei)

A megnyitó szövege:

Tisztelt Polgármester Asszony!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy bevezetőül az 1970-es évek végi, nyolcvanas évek eleji prágai bolyongásaim egyik meghatározó élményét idézzem. Akkor és ott, a gótika, a reneszánsz és a barokk pompájától eltelve szívesen ültem be azokba a kis presszókba, amelyeknek falán a kortárs prágai alkotók művei győztek meg arról, hogy az értékek nem a múltban, hanem a jelenben keletkeznek. Az El Greco panzió kávézójába betérve hasonlót élhet át minden vendég.

Itt és most, a mai magyar képző- és fotóművészet két reprezentánsa, Eifert János fotóművész és Kovács Tibor festőművész alkotásai bizonyítják, hogy Magyarország élő és izgalmas kortársművészete, összhangban van az európai folyamatokkal, és méltó folytatója a legnemesebb hazai fotó- és képzőművészeti hagyományoknak.

Eifert János élete, sok kortársához hasonlóan, az 1960-as években reneszánszát élő néptánc révén vált eggyé a művészettel. A zenével, ritmussal, fénnyel, és a folklór mély rétegeivel egységet alkotó néptánc hivatásos művelőjeként 17 éven át járta a világot.

Ezekben az években jegyezte el magát egy életre a fotográfiával, amelyet éppen olyan igényességgel művel, mint a táncot.

Fontosabb kiállításainak szinte végtelen sorát az 1972-ben Budapesten bemutatott „A színpad varázsa” nyitja és az 1975-ös esztergomi „India és a Közel-Kelet” folytatja. Ezt követően egyéni kiállítással nem jelentkezett városunkban, de másokkal közösen igen. 2004-ben az esztergomi Fotográfiai Biennále Akt Art anyagában 14 műve került a falakra. Most pedig Kovács Tibor festőművésszel együtt jött el hozzánk az El Greco Galériába.

Eifert János és Kovács Tibor egymásra találása nem véletlen, hisz mindketten tanítanak, mindkettejük témája az ember a ritmus, a mozgás, és a gesztus. Mindketten készek arra, hogy vállalják a csak a minden mesterségbeli tudás birtokában lévő művész által vállalhatót, a bevett szabályok felrúgását.

A rendkívüli kommunikációs képességekkel rendelkező, a fotográfia szinte minden ágát kiemelkedő színvonalon művelő Eifert János nem természetfotóival, nem riport képeivel, nem portréival, nem diaporámáival, nem fotovideóival, hanem egy, a mostani alkalomhoz illő, és szinte minden általa művelt fotográfiai műfajhoz kötődő összeállítással vesz részt e közös produkcióban.

Ebben a válogatásban minden benne van, ami művészetére jellemző. Felvillannak a nem aczéli, hanem eiferti 3T, nevezetesen, a tánc a test és a természet képei. Jelen vannak a fő témák a fák, a föld, a víz, és a tűz. A kiállítás uralkodó kompozíciós rendje a triptichon. Ez feszes ritmust ad annak a táncban, testben megnyilvánuló gondolatiságnak, amely végigkísér bennünket Dante Poklán és Paradicsomán át vezető emberi utunkon egészen a Fekete tánc drámájáig.

A kiállítás képein jelen van szürrealizmusa, és ha áttételesen, de megidéződnek diaporámái is.

Ez utóbbit a roncsolt vagy más néven ÚjraKépek sorozat darabjai képviselik. E képekre eredeti állapotukban egy diaporáma program készítéséhez lett volna szüksége. A tároló helyként szolgáló szuterén azonban beázott és a diaképek oly mértékben sérültek, hogy majdnem a szemétben végezték. Egy villanás! Hátha mégis megőriztek valamit értékükből. És lám, a természet nem tönkretette, hanem más esztétikai dimenzióba emelte azokat.

A természet által újraalkotott képeket a többivel összevetve, úgy érezzük magunkat, mint Platón barlangból feljövő, majd oda visszatérő embere. A különbség annyi, és ez nem lényegtelen, hogy nem tudjuk eldönteni, a fényben látottak, vagy a sötéthez lassan alkalmazkodó szemünkkel érzékelhetők a jobbak.

A ritmus, a színek és a gesztusok által közvetített világ az a pont, amelynél találkozik Eifert János és Kovács Tibor művészete.

Kovács, a XXI. század érzékeny lelkű művészeként, azok közé tartozik, akik kiábrándulva a XIX-XX. század materializmusából, realizmusából, visszatértek Platón és Szókratész idealizmushoz. A szellemmel, az érzelmekkel, a gondolatokkal váltották fel az anyag primátusát.

A 90-es évektől számíthatjuk mostani alkotói korszakát. Ennek jellemzője az egyéni, lírai látásmódot tükröző tematika, és technika. Már első pillantásra magával ragadnak bennünket a kiállított képek élénk színei. Az arctalan, ám a nemi jelleget, az életkort és a kapcsolatok érzelmi világát határozottan megjelenítő, lekerekített formákból felépített alakjainak gesztusai. E gesztusok jelentését, az érzelmi viszonyok megértését segíti a pointilista technikát egyéni módon alkalmazó, nagy foltokban felvitt, vibrálással élénkített faktúra.

A színek és gesztusok egységéről, egymást erősítő funkciójáról szólva azt vallja Kovács Tibor, hogy idézem: „Alkotásaimban minden alak él: él a színekben és a mozdulatokban. Minden gesztus egy emberi érzelem projekciója. A minket körülvevő világ elvont megjelenítése, geometriai formákká redukált alakok gesztusokban megnyilvánuló expressziója. Színek és gesztusok, pillanatnyi állapotok. Olyan gondolati világ ez, mely színekben és formákban ölt testet. Magyaráz, gondolkodtat és felszólít!” idézet bezárva.

Időtlenséget sugárzó figuráinak gesztusait felerősíti színeinek szimbolikája.

A várakozó magány sajátosságait idézi az „Akt” űrbéli csendet és nyugalmat sugárzó kék hátterével. Ennek szinte folytatása „Hívó”.

A kibontakozó kapcsolatok gesztusai és színei a „Közeledés”, az „Érintés”, és a „Tartózkodó szeretet”, a „Csendes harmónia” című képen jelennek meg.

Az együttlét öröme a „Ritmus” önfeledt táncában egymáshoz simuló üzenetében, a Csendes harmóniában, és a „Tükör előtt” nyugalmat, békét sugárzó zöldjében oldódik fel.

Az elválást követő magány az „Emlékek mélyén”, a „Távolodva” és a „Visszatekintő”, az expresszív erejű „Kárhozat” és az ember földi létének végső állomására utaló „Kereszt” című képeken jelenik meg.

Az emberi élet rezdüléseinek lényegét foglalja össze a „Kapcsolatok” tabló. Az előtérben áramló figurák számára jó háttér, a kék ég, a földi létre utaló izzó nap és a nagy foltban felvitt óarany. Ez előtt, jobból balra, a gyász, a szerelem, a gyermekáldás, stációit megélve, lépnek a férfi és nőalakok egyre magasabbra, ahol köztes állomásként a tisztító tűz, majd a döntésre kényszerítő hydrán túlhaladva, minden földi esetlegességet maguk mögött hagyva, eljutnak a békét, boldogságot, nyugalmat sugárzó szellemi létbe.

Lehetséges, hogy a konzervatív gondolkodású művészetkedvelők felteszik a kérdést: miért jelennek meg együtt a fotográfiák a hagyományos olajképekkel? A válasz egyszerű. Mára a vizuális művészetek különböző ágai, egyenrangúvá váltak. Miként a mostani kiállítás is bizonyítja, e két művészeti ág nem kizárja, hanem együttes térben felerősíti egymás hatását.

E gondolatok jegyében a kiállítást szíves figyelmükbe ajánlom. Nézzék nyitott szemmel és fogadják nyitott lélekkel ezeket az alkotásokat. A művészeknek és a kiállítás rendezőinek gratulálok. Kérem, tekintsék meg a kiállítást.

Esztergom, 2010. november 6.

Dr. Bárdos István