Varga István

Brocken-hegyi kísértet

Varga István vagyok Miskolcon születtem, ahol jelenleg is élek. Főiskolán közlekedési üzemmérnökként végeztem, de jelenleg vendéglátó vállalkozóként tevékenykedem.

Fotózással még a főiskolai fotóklubban ismerkedtem és egy komoly hobbi vált belőle, jelenleg is a Miskolci Fotóklub elnöke és a Naturart Magyar Természetfotósok Szövetsége tagja vagyok.

Több éves fotózás után 2005-től foglalkozom komoly és eredményes szinten a természetfotózással, azon belül is a táj és állatfotózás a kedvenc területem, de szívesen makrózgatom az állatvilág parányait is. Fotóimon keresztül igyekszem népszerűsíteni országunk természeti értékeit.

Ezen kívül szoktam fotózni esküvőt és embereket, épületeket és rendezvényeket , sokszor munkaként is.

Főbb pályázati eredményeim a következők:

- IV LUMIX Fotóművészek Szövetsége által kiirt digitális fotópályázat keretében két képem is ki volt állítva a néprajzi múzeumban

- Az év természetfotói 2006 pályázaton is lett képem kiállítva a természettudományi múzeumban és szerepel az erről szóló könyvben is.

- A fotográfia napja alkalmából a 2006-ban a Képvidék alkotócsoport által kiirt nemzetközi pályázaton a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által felajánlott első helyezést értem el

- Európa Panoráma Projekt nemzetközi panorámapályázaton szintén első helyezett lett a Szavanna panoráma képem, jelenleg a pályázat anyagával együtt a Westend üzletközpontba van kiállítva

- Lovasnemzet fotópályázatán különdíjat nyertem

- 2007-ben tájkép kategóriában első lettem az Év természetfotója kiállításon, ezen kívül még két képpel szerepeltem a kiállításon és az Év természetfotói albumban

- National Geographic 2007 nemzetközi pályázatán két képemmel szerepeltem

- VI LUMIX Digitális Fotópályázat és kiállításon 2 képem kiállításra került

- Kinában kiállítottak egy képemet

- VII LUMIX fotópályázaton Toscán tájakon képem közönségdíjas lett

- Tokaji Ősz 2008 fotópályázaton első helyezet lettem és kiállítottak még egy képemet

- Észak-Magyarországi fotóművészeti Szemlén 7 képemet állították ki, egy harmadik

díjat is elértem

- Év Természetfotósa 2008 kiállításon és albumban 2 képem szerepelt

- National Geographic 2008 nemzetközi fotópályázaton egy képem kiállításra került

- Bayer Klímavédelmi Fotópályázat 2009 egy képem 2. helyezet lett

- National Geographic 2009 nemzetközi fotópályázaton egy képem szerepelt
- Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Házban „Fényelés” címmel közös kiállításon szerepeltem 2009 októberében

- Év Természetfotósa 2010 kiállításon és albumban 3 képem szerepelt, ebből a kenguru nyulak című 1.díjat és Nimród magazin különdíját érte el és , a Viharos érzelmek Vadon magazin különdíját kapta

- Észak-magyarországi művészeti szemlén több képem elfogadásra került és egy különdíjat értem el

- Bükki Nemzeti Park által kiírt pályázaton 7 képem került be a fotóalbumban, egyik képem az album borítóképe is lett

- Varázslatos Magyarország fotópályázat és kiállításon 4 képem szerepel jelenleg is a Természettudományi Múzeumban, a róla készült album borítóképe is képeim közül került ki

Fotóim megjelentek Természetbúvár, Fotómozaik és egyéb lapokban, , könyvekben illusztrációként és a televízióban, valamint európai uniós kiadványokban is.
Fotóimon keresztül igyekszem népszerűsíteni, bemutatni elsősorban országunk természeti értékeit, és felhívni a figyelmet ezek megőrzésére.

PicLens